Magyar kultúra
Magyar Festészet Napja - Szerbia és Csontváry a középpontban
Szerbia díszvendégségével rendezik meg október 14. és 25. között országszerte és a határon túl sok tucat ingyenes programmal a 12. Magyar Festészet Napját, amely számos helyszínen megemlékezik a 160 éve született Csontváry Kosztka Tivadarról is.
2013.10.10 13:35MTIA rendezvényt először 2002-ben tartották meg civil kezdeményezésre Budapesten, Szent Lukács, az orvosok és a festők védőszentje napján, október 18-án. Az egynaposnak indult festészeti ünnep célja, hogy Bartók és Kodály országában a zenei mellett a képzőművészeti műveltséget is fejlessze és minél szélesebb közönség számára mutassa be a kortárs magyar festészetet - mondta el a rendezvény csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a Magyar Festészet Napja Alapítvány elnöke.
Kiss Zoltán László hozzátette: terveik szerint a fesztivál ezentúl minden évben vendégül látja egy-egy szomszédos ország képzőművészeit, elsőként Szerbia kortárs festői mutatkozhatnak be.
Kocsány János, a Graphisoft Park vezérigazgatója bejelentette: a technológiai-oktatási központ egyik frissen felújított épülete éppen a Magyar Festészet Napja gyűjteményes kiállításával nyílik meg október 17-én, 1000 négyzetméteres kiállítóterében a magyar középgeneráció, valamint szerb vendég festőművészek alkotásai láthatók majd.
Szemadám György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Képzőművészeti Tagozatának vezetője arra emlékeztetett, hogy bár a rendezvénysorozat központi kiállításának az MMA egyelőre helyet nem tudott adni, de anyagilag már ebben az esztendőben támogatta azt. Amint azonban átadják a Pesti Vigadó felújított épületét, a festészet napi tárlatok ott találhatnak majd otthonra - közölte.
Gazsó L. Ferenc, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgató-helyettese elmondta: az átalakuló közmédia kiemelt feladatának tekinti, hogy a kultúra értékeit eljuttassa a közönséghez, ezért televíziós és rádiócsatornái, online hírfelületei, valamint hírügynöksége kiemelt figyelemmel kíséri a Magyar Festészet Napját.
A szervezők közlése szerint október 18-án rendezik meg az immár hagyományossá vált Festészet Ünnepét a XI. kerületben, a Bartók Béla úton, másnap a Szolnoki Képzőművészeti Társaság rendez kiállítást, majd 20-án a szegedi Reök-palotában a Magyar Festészet Napja egyik kiemelt tárlatán 70 év feletti festők és a fiatal, 35 év alatti generáció művészetét ismerhetik meg a műfaj szerelmesei. Ekkor adják át a Magyar Festészet Napja Alapítvány életműdíját és fiatal tehetségeknek odaítélt Maticska-díját is.
A Magyar Festészet Napja részletes programja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06